Elengedem...

Emlékét a sötét falaknak,
Hideg folyosók árnyékos sarkait,
Otthonát gyilkoló vadaknak,
És a Gyermek szorító markait...

S a Szépet, amit itt megleltem,
Áruló mosolyok közt egy Igazat,
Kincset, mit sohasem kerestem,
Az Erőt, mi mégis vigaszt ad...

Emlékét egy gyönyörű arcnak,
Kemény, szürke tekintetbe bújt Fényét,
Vad Fiát sok régenmúlt harcnak,
Ajkaimon lefolyt, mennyei vérét...

Testéhez szorító karjait,
Minden erejét az emésztő vágynak,
Gyengéden suttogott szavait,
Érintését egy finom, mohó szájnak...

Emlékét múltunk világának,
Mi talán túl rég óta van itt velem,
S keserű ízét hiányának, -
Ha belehalok is: majd elengedem...