Fájdalom takarta kék egemnek fénylő Napját,
Már nem éreztem magamban Mindenségünk Atyját.
Túl rég óta tombolt már egy vihar a lelkemben,
Ami miatt a sok bűnt egymás után megtettem.
De a legsötétebb napon rám talált egy Angyal,
Tudta jól hogy mit tegyen a rám rakódott faggyal,
És attól fogva mindig éreztem egy illatot,
Velem volt az emléke, amit akkor itt hagyott.
Minden nap a kezem fogta, visszaadta Fényem,
A szerelmétől ragyogott fel az egész lényem.
Most már tudom: Ő ajándék, Anyától, s Atyától,
Szebbet-jobbat nem kérhetnék semelyik világtól.
Ő az, ki minden percben szép szerelmet hint nekem,
Mellette az öröklét soha nem lesz színtelen.
Az is mennyei csoda, ha néha csak nézem Őt,
Lelkemmel együtt rezgő, csodálatos Létezőt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése